Elég csak körbekérdezni az autóvezetőket, ki milyen hibákkal küszködik pár éves autóján. Legtöbbjük biztos említ egy-két dolgot, s vannak, akik hosszasan sorolják a gondokat. Egy azonban biztos, olyan nincs közöttük, aki Toyota Carinával vagy Avensisszel jár, a középkategóriás japán limuzin ugyanis még idősebb korában is makkegészséges.
A tulajdonos véleménye:
Kovács János térburkoló - Többek ajánlására a 90-es évek végén egy 1990-es évjáratú Toyota Carina II mellett döntöttem. A rendkívül jó állapotú, rendszeresen karbantartott autó 90 ezer kilométerrel került hozzám, 1,6-os, 16 szelepes erőforrással. Használata során kizárólag a kopó alkatrészek cseréje jelentett költséget, a motor és a futómű zokszó nélkül tűrte az átlagosnál valamivel erősebb igénybevételt és a hazai útviszonyokat. Cserben csak egyszer hagyott, ám ennek oka az előírt karbantartás elmulasztására vezethető vissza. Egy nyári napon, az M3-as autópályán kisebb csattanást halottam a motortérből, majd megállt az autó. Mint később kiderült, a vezérműszíj szakadása okozta az üzemzavart, de a remek konstrukciónak köszönhetően a szelepek és dugattyúk nem értek össze, így mindössze 8 ezer forintból orvosoltam a problémát. Eladását követően ismét egy Carinára voksoltam, ezúttal egy kétliteres "E"-re. Hosszas keresgélés után akadtam egy nagyszerviz utáni, százezret futott, kétliteres benzinesre, amely az európai vetélytársaknál kedvezőbb áron kínált nagyobb utas- és csomagteret, valamint bőségesebb felszereltséget. Jellemzése során gyakran vádolnak elfogultsággal, hiszen a 8 literes városi fogyasztás és az üzemzavar nélkül megtett 100 ezer kilométer sokak számára hihetetlen. A titok nyitja a rendszeres karbantartás és a gyári alkatrészek felhasználása.
Ennél a típusnál mindössze a vízhűtő hőgombája és az első stabilizátor-szilentek szorultak cserére. Egyetlen negatívumként a nem megfelelően megadott gyári kerékméretek említhetők, nagyobb átmérőjű felnikkel és szélesebb gumikkal kiküszöbölhető a túlzott alulkormányozottság és az erős motorféknél, kanyarban tapasztalható riszálás. Minimális értékvesztése miatt ettől is jó áron sikerült megválnom, s akárcsak a II-es esetében, hirdetés nélkül, az ismerősi körben talált gazdára. Az egyre növekvő üzemanyagárak miatt két éve már dízeles autót választottam, természetesen egy Avensist.
Sajnos a gyártás áttelepítése érződik az összeszerelési és alkatrészminőségen, de még így is hihetetlen futásteljesítménnyel számolhatunk. Fogyasztása extrém igénybevétel mellett sem haladja meg a 7 litert száz kilométerenként, arról nem is beszélve, hogy zokszó nélkül elmegy rosszabb minőségű gázolajjal is. Jelenleg kb. 150 ezer km van az autóban, a kárpitok nem zörögnek, a futómű példás, egyedül a váltó rakoncátlankodik - 130 km/óra felett, gázelvételnél kidobja az ötös fokozatot. Már utánanéztem, 40 ezer forintból javítható, váltólevétel nélkül. Hamarosan megjavíttatom, hiszen szeretném eladni. Az új "áldozat" egy Lexus IS 200 lesz.
A Carina II még igazi, "békebeli" japán termék, így sem az összeszerelés, sem az alkatrészek minőségére nem lehet panasz. A kipufogó szitacsövének elhasználódásán túl leginkább a benzinesek Schuber karburátorára érkezik panasz, itt a keverékszabályozás tűjének kopása okozhat kellemetlenségeket (170 ezer km után), általában az alapjárat ingadozását.
A megbízhatóságnak azonban ára van, az Otto-motoros kivitelek 10 ezer, a gázolajosok 5 ezer kilométerenként igényelnek olajcserét. A 92-ben bemutatott Carina "E" hátsó kerékagycsapágyainak pontatlan illesztése visszahívást eredményezett, de ettől eltekintve szinte teljesen makulátlan az autó. Problémák csak az 1994 után gyártott példányoknál jelentkezhetnek, mivel nemcsak a gyártás költözött Angliába, de számos francia és angol beszállító is szerephez jutott az alkatrész-ellátásban.
Ennek köszönhetően gyakoriak a kuplung- (Valeo) és kormányműhibák (CETEF), de ha japán alkatrészeket szerelnek be, nem kell többé ilyesmitől tartanunk. A karbantartásra ez a verzió is nagyon érzékeny, a váltómű olajcseréjének elmulasztása fokozott kopást eredményezhet a szinkrongyűrűnél és a hátsó támasztócsapágynál. A széria kiforrottságát a 97-ben piacra dobott Avensis példázza legjobban, amelynél minimálisra csökkentették a meghibásodásra hajlamos összetevők számát. Sajnos, ezt beárnyékolta az új fejlesztésű 1,8-as, és 1,6-os VVT-i erőforrások kezdeti "rakoncátlankodása", a hibás tervezésnek köszönhetően ugyanis az első példányok olaj-visszavezetési gondokkal küzdöttek, így legtöbbjük ingyenes blokkcserén esett át. |
